Ez egy nagyon érdekes vers, főleg a refrénje miatt. Babits először még nagyon azt sugallja, hogy el akarja kerülni a halált, egyszerűen nem tud beletörődni a közeledtébe. Ez a hangulata a 7. versszaknál már átvált beletörődésbe. A vers végén még megemlíti, hogy csak az asszonyi jóságra számíthat. Ez az érzés, amit a vers sugall, nagyon ismerős. Én is így szoktam lenni az irodalom témazárókkal, mint Babits a halállal. El akarom kerülni, meg akarom úszni valahogyan (mert nem szoktak jól elsűlni). Ez mellett az érzés mellett persze tudom, hogy úgyse fogom megúszni... Végül beletörődöm, hogy "Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!"