Ez a regény nekem sokkal jobban tetszett, mint a Sirály, pedig a vadkacsának is elég abszurd a története. Ibsen csak a másik felvonásban tárja az olvasó elé, hogy miért vadkacsa a regény címe. Az első fejezet elég unalmas is, mert abban az olvasó csak a szereplői kapcsolatokat (gubancokat) ismeri meg. Utána már jobb lesz, mert fény derül az érdekes szereplői jellemekre és a kacsa szerepére. Ekdalt számomra az egyik legszimpatikusabb szereplő, mert semmi nem érdekli és csak a padláson élő állatok gondozása. Nagyon tetszik benne, hogy nem veszi ki a részét a bonyodalmakból és a viszályokból, hanem csak teljes nyugodtsággal az állataival foglakozik. Még a fiával néha vadászatot is szoktak tartani a padláson. A másik szereplő, akinek a jelleme még nagyon teszik, az Hjalmart. Őt semmi más nem érdekli, csak az, hogy feltaláljon egy olyan valamit, amitől jobb lesz a családjának (híresek lesznek). Ez a dolog annyira beteg, hogy már jó (szerintem). Hedvig egy nagyon érdekes szereplő. Csak a padlásszobában szétszóródott könyvek olvasásával van elfoglalva és nem akar elmenni sehova, hanem egész életét a szüleivel akarja leélni. Ez a regény szerintem zseniális, Ibsen olyan dolgokat ír le benne, amik olyan betegek, hogy már jók. Valószínüleg szerintem ezeknek az érdekes viselkedési rendellenességeknek szimbólikus jelentésük lehet. De inkább én azokat nem szeretném megérteni, mert így jó ez a mű: így natúrban és nem továbbgondolva.