Ebben a műben volt valami ami megfogott egy kicsit. Nem olyan unalmas, vicces és elgondoltató ahogyan leírja Gogol Akakij Akakijevics szerencsétlen, szánalmas és egyben boldog életét. Az író ezzel felhívja az emberek figyelmét, hogy a társadalomból kirekesztett "fura" emberek is igenis valamiben jók és értékesek. Akakij Akakijevicsnek nem volt más fontos és boldogító élménye az életében a másoláson kívül, kenyerét is ezzel kereste. Nagyon szerette a munkáját és voltak betűk amiket különösen szeretett leírni. Egyszerű élete volt és nem szeretett volna ezen változatani, ő így volt boldog. Nem zavarta különösebben, hogy a munkatársai kigúnyolják. Mikor éppen jó kedvemben ültem le olvasni akkor viccesnek találtam, hogy a munkatársai kicsúfolják. De ha egy kicsit rosszabb, kedvetlenebb hangulatomban olvastam akkor egész megsajnáltam, hogy miért bántják szegény embert és miért nem beszélgetnek inkább vele. Élete nagyban megváltozott mikor megtudja, hogy új köpönyeget kell csináltatnia. Spórolásba kezd és annyira az új köpönyegére koncentrál, hogy még a másolásba is hibázik. Nagyon örült amikor megkapja az új köpönyegét, ha belegondolunk nem volt más öröme az életben a  másoláson kívül, most meg csináltatott magának egy új köpönyeget, "mekkora nagy ugrás ez a másoláshoz képest". Mi is örülünk neki ha veszünk magunknak egy új kabátot vagy valami új ruhadarabot, elképzelhetjük hát neki mekkora öröm lehetett. Amikor ellopják tőle a köpönyegét, mintha megszünt volna élete értelme. Bele is betegedett, majd meghalt, hogy elvették tőle azt amiért annyit szenvedett. Ha valaki eddig még nem sajnálta volna meg akkor ennél a résznél biztos megsajnálja Akakij Akakijevicst. Nekem a vége annyira nem tetszett, mert jobban örültem volna, ha valami boldog lesz a lezárása.

Ha jobban belegondolok és a konkrét történet mögé nézek lefordítható ez napjainkra is és minden ember életében ott van. Például ha eltervezünk valamit és nagyon várjuk és valahogy mégsem jön össze mi is csalódottak leszünk és valamilyen szintem minket is megvisel.